Bizonytalanul - Bereczki Szilvia

1       1.   fejezet

A nő a partra néző ajtónál áll. Kis idő múlva kilép a teraszra. A tenger felől enyhe szél fúj, mely kissé belekap a hajába. Egy mélyet sóhajt és közben becsukja a szemét. Felidézi magában az utolsó együtt töltött napot és elmosolyodik. Ekkor valaki hirtelen a háta mögé lép és egy mozdulattal elvágja a torkát.

-         A francba! – kiállt fel Rick, miközben mérgesen törölni kezdi a szavakat.

-         Apa, minden rendben? – kukucskál be az ajtón Alexis.

-         Persze, csak épp most öltem meg Nikki Heat-et. – sóhajt nagyot az író, majd fejét az asztalra hajtja.

-         Mikor beszéltél vele utoljára? – kérdezi a lány besétálva a dolgozó szobába.

-          Nikki Heattel? Túl rég ahhoz képest, hogy egy hónap múlva le kéne adnom a kéziratot.  – dünnyögte Castle direkt félre értve a kérdést.

-         Kate-tel apa, vele mikor beszéltél? – köti az ebet a karóhoz Alexis.

-         Lex, ez bonyolult. – feleli a férfi.

-         Én nem tudom, mi ebben a bonyolult. Azt hittem szeret téged, és te is szereted őt. – mondta a lány.

-         Oh, Lex… - sóhajtott Rick, és visszaemlékezett az utolsó napra.

2     2.   fejezet

Egy sötét házban kutattak. Ismeretlen bejelentőtől kapták a hívást, hogy ez a ház kapcsolatban állhat az épp aktuális gyilkossággal. Ők ketten pedig veszekedtek.

-         Castle, kérlek, ezt ne most beszéljük meg! – mondta Kate a háta mögött ballagó írónak.

-         Akkor mikor? – kérdezte a férfi.

-         Mondjuk mikor lesz 5 szabad percünk. – felelte Beckett.

-         Nekünk sose lesz…- kezdte Rick, de a nyomozónő félbeszakította.

-         Sssshhh – suttogta – te is hallod? – kérdezte, mire az író elhallgatott. Pár másodperc után viszont újra megszólalt.

-         Mit? - kérdezte, de akkor végre ő is meghallotta. Léptek és egy fegyver kibiztosítása. Kate előhúzta a pisztolyát és elkiáltotta magát. 

-         Kezeket fel!

-         Maga kicsoda?  - kérdezte a férfi, magas volt, nagy darab és kopasz.

-         Kate Beckett. NYPD!  - felelte a nő.

-         Hát persze,Kate Beckett. Mehet azzal a lendülettel, amivel jött!- kiáltotta a kopasz.

-         Azt hiszem, ez már nem opció. – kontrázott egy másik mély hang Rick fejéhez tartva a pisztolyát, mire Kate eldobta a sajátját. A magasabb férfi Beckett mögé lépett és utasításra várt.

-         A főnök hívott, pár óra múlva itt lesz. Zárd be őket az emeleti szobába. – mondta az alacsonyabbik, mire a kopasz noszogatni kezdte a nőt és az írót.

20 perccel később

-  Engedj oda!

-  Mindjárt meglesz! Várj!

-  Ez így nem fog működni.

-  Dehogynem! Figyelj!

-  Látod, mondtam!

- Oké, feladom! Persze most is neked kell, hogy igazad legyen, ugye?! – roskadt le a fal mellé Rick, mikor sokadik próbálkozásra se tudta kinyitni sem az ajtót, sem az ablakot.

- Castle, mi a…- kezdte Beckett, de a férfi közbeszólt.

- Nehogy azt merd kérdezni, mi a bajom! Nagyon jól tudod. Nem kértem, hogy gyere hozzám, azt sem, hogy költözz oda. Csak adni akartam egy rohadt lakáskulcsot. Erre te teljesen kiakadtál. – fakadt ki az író.

- Figyelj, Rick! Én…. – ült le a férfi mellé.

- Mi Kate, te mi? – kérdezte Castle, olyan elkeseredetten nézve a lányt, hogy az megcsókolta.

A férfi dühe azonnal elszállt és lázasan visszacsókolt, majd egy mozdulattal az ölébe emelte a nőt. Innentől a mozdulataik lassabbak lettek. A csókjuk már nem vad volt, hanem lágy és érzéki. A simogatások is gyengédebbek lettek. Rick egyenként gombolta ki a lány blúzának gombjait és simogatta le róla a puha anyagot. Kate behunyta a szemét és élvezte a férfi dédelgetését. Castle lassan végig csókolta a nő nyakát, majd a melleit, csak akkor nézett fel mikor Beckett az arcára tette a kezét és rámosolygott.

-         Szeretkezz velem! – kérte Kate, mire a férfi halkan felnevetett.

-         Örömmel. – felelte és ezután sokáig nem beszélgettek.

Kate Esposito hangjára ébredt. Megdöbbentette, hogy képes volt elaludni, bár Castle eléggé kifárasztotta.  Felállt a földről és elkezdte magára húzgálni a ruháit. Közben a férfit is ébresztgette.

-         Rick! Rick, ébredj!  - szólongatta.

-         Hmmmm, adj még pár percet. Feküdj vissza! – dünnyögte az író.

-         Castle ébredj! – szólt most már határozottabban a nyomozónő. Erre már Rick is kinyitotta a szemét és végre azt is meghallotta, hogy Ryan és Esposito őket keresi.

-         Öltözz fel, addig nem szólok nekik. – mondta Kate. Castle tudta, hogy a nőnek igaza van mégis szíven ütötték a szavak, és nem állta meg, hogy kimondja, amit gondol.

-         Persze, nehogy bárki is megtudja, hogy velem vagy. – szólt, míg a nadrágját gombolta. Aztán felvette az ingjét és kikiáltott az ajtón. – Ryan, Esposito! Itt vagyunk!

Kate nem tudott megszólalni, annyira megdöbbentette, hogy a férfi azt hiszi, szégyelli őt.

-         Csak egyet árulj el – kérte Castle és kinézett az ablakon. – Miért?

-         Félek. – felelte Kate.

-         Tőlem? – kérdezte a férfi megrökönyödötten.

-         Nem, csak az érzéseimtől. – mondta abban a pillanatban, ahogy kinyílt az ajtó.

-         Minden rendben? –kérdezte Ryan.  Kate egy szó nélkül sétált el mellette.

Rick csak némán nézett a távolodó alak után. Teljesen össze volt zavarodva, nem tudott semmit mondani, pedig akart, nagyon is akart.

3. fejezet

Castle azóta a nap óta nem járt az őrsön és Kate se kereste. Az író azt sem tudta mi lett az ügy vége, bár ebben a pillanatban ez érdekelte a legkevésbé. Azon gondolkodott, hogy talán tényleg elsiette azt a kulcs dolgot. Elvégre a nőnek több mint 4 év kellett ahhoz, hogy bevallja, mit érez. Lehet, hogy 3 hónapnál többet kellett volna várnia.

-         Apa! Apa! – szólongatta Alexis.

-         Oh, bocsánat kicsim. – nézett fel Castle.

-         Nagyon elbambultál – mondta Lex, mikor hirtelen megszólalt a csengő. – Kinyitom.

-         Köszönöm – válaszolta a férfi és törölni kezdte az utolsó szavakat a gépén. Ezért csak lassan jutottak el hozzá a szavak az előszobából.

-         A dolgozószobában van. – hallotta Alexis hangját. – Azt hiszem, elmegyek egy kicsit sétálni. Sőt lehet, hogy egy filmre is beugrom.

-         Túl jó vagy hozzánk! – mondta a rég hallott hang.

-         Mi lenne veletek nélkülem? – kérdezte Alexis, aztán becsukódott az ajtó.

-         Drukkolj! – szólt utána Kate és Rick hallotta, ahogy a magassarkúja a padlón kopog. Erre a férfi gyorsan matatni kezdett az asztalon.

-         Szia Rick! – köszönt rá Beckett.

-         Szia! – felelte az író, fel sem nézve. Tudta, hogy amint megpillantja a nőt, ő elveszett.

-         Hiányoztál – mondta a nyomozónő, majd megunva, hogy a férfi nem reagál, kifakadt – Rick! Beszélhetnénk?

-         Persze. – helyeselt az író, de továbbra is a papírjaival szöszmötölt.

-         Oké. Figyelj, megértem, hogy dühös vagy. Tényleg nem kellett volna ekkora problémát csinálnom a kulcsból. Hisz csak egy darab fém. Csak annyira azt jelképez, hogy hozzád tartozom. Ez nem baj, mert boldog vagyok veled, csak aztán eszembe jut mi lesz, ha ez megváltozik. Ha vége lesz, és nekem vissza kell adnom azt a kulcsot. Ezért inkább el se veszem. – hadarta Beckett.

-         Mégis, miért lenne vége? – nézett fel az író megdöbbenve. -  Istenem! Elméletben én vagyok az író, mégis végig se merem gondolni mi játszódhat le a fejedben.

-         Ez bonyolult. – suttogta Kate megbántottan mégis védekezőn.

Castle felállt, megkerülte az íróasztalát és a nőhöz lépett.

-         Velünk minden bonyolult. De én is sajnálom. Túlságosan elsiettem a dolgot. Mostantól majd lassabban haladunk. Rendben? – Kate bólintott, mire a férfi magához ölelte őt. Mintha csak ez kellett volna, hogy mindketten megnyugodjanak. Rick egy idő után felkuncogott.

-         Mi az? – kérdezte Kate.

-         Csak azon gondolkodtam, hogy talán 40 éves korodra megmerem kérni a kezedet. – mondta Castle, mire a nő szélesen elmosolyodott és közel hajolt a férfi arcához.

-         Talán nem kell addig várnod – dünnyögte és megcsókolta az írót.

5 évvel később

A nő a partra néző ajtónál áll. Kis idő múlva kilép a teraszra. A tenger felől enyhe szél fúj, mely kissé belekap a hajába. Egy mélyet sóhajt és közben becsukja a szemét. Felidézi magában az utolsó együtt töltött napot és elmosolyodik. Ekkor valaki hirtelen a háta mögé lép és átöleli.

-         Jamison – suttogja Nikki.

-         Igen én vagyok. És neked örökké én leszek. – feleli a férfi.

-         Mindig.

Rick Castle becsukta az utolsó Nikki Heat könyvet majd lerakta az éjjeliszekrényre. Óvatosan mozgott mivel karjában tartotta pár hónapos kislányát, Johannát. Nem kapcsolta le az éjjeli lámpát, mivel 3 éves fia félt a sötétben, csak lassan felegyenesedett és az ajtóban álló Kate-re nézett.

-         Elaludtak. – suttogta a férfi.

-         Látom. – felelte Kate és átvette a kislányát. – Már megint ebből olvastál Tomnak.

-         Ő kérte. – mondta Rick.

-         Persze – húzta el a száját a nő, de szemében ott bujkált a mosoly amit Rick úgy szeretett. – Javíthatatlan vagy.

-         Igen az vagyok. – húzta magához, ügyelve Johannára. – És te ezért szeretsz.

-         Mindig.