2012. szeptember 19., szerda

Bizonytalanul - Bereczki Szilvia



1       1.   fejezet
A nő a partra néző ajtónál áll. Kis idő múlva kilép a teraszra. A tenger felől enyhe szél fúj, mely kissé belekap a hajába. Egy mélyet sóhajt és közben becsukja a szemét. Felidézi magában az utolsó együtt töltött napot és elmosolyodik. Ekkor valaki hirtelen a háta mögé lép és egy mozdulattal elvágja a torkát.
-         A francba! – kiállt fel Rick, miközben mérgesen törölni kezdi a szavakat.
-         Apa, minden rendben? – kukucskál be az ajtón Alexis.
-         Persze, csak épp most öltem meg Nikki Heat-et. – sóhajt nagyot az író, majd fejét az asztalra hajtja.
-         Mikor beszéltél vele utoljára? – kérdezi a lány besétálva a dolgozó szobába.
-          Nikki Heattel? Túl rég ahhoz képest, hogy egy hónap múlva le kéne adnom a kéziratot.  – dünnyögte Castle direkt félre értve a kérdést.
-         Kate-tel apa, vele mikor beszéltél? – köti az ebet a karóhoz Alexis.
-         Lex, ez bonyolult. – feleli a férfi.
-         Én nem tudom, mi ebben a bonyolult. Azt hittem szeret téged, és te is szereted őt. – mondta a lány.
-         Oh, Lex… - sóhajtott Rick, és visszaemlékezett az utolsó napra.

2     2.   fejezet

Egy sötét házban kutattak. Ismeretlen bejelentőtől kapták a hívást, hogy ez a ház kapcsolatban állhat az épp aktuális gyilkossággal. Ők ketten pedig veszekedtek.
-         Castle, kérlek, ezt ne most beszéljük meg! – mondta Kate a háta mögött ballagó írónak.
-         Akkor mikor? – kérdezte a férfi.
-         Mondjuk mikor lesz 5 szabad percünk. – felelte Beckett.
-         Nekünk sose lesz…- kezdte Rick, de a nyomozónő félbeszakította.
-         Sssshhh – suttogta – te is hallod? – kérdezte, mire az író elhallgatott. Pár másodperc után viszont újra megszólalt.
-         Mit? - kérdezte, de akkor végre ő is meghallotta. Léptek és egy fegyver kibiztosítása. Kate előhúzta a pisztolyát és elkiáltotta magát. 
-         Kezeket fel!
-         Maga kicsoda?  - kérdezte a férfi, magas volt, nagy darab és kopasz.
-         Kate Beckett. NYPD!  - felelte a nő.
-         Hát persze,Kate Beckett. Mehet azzal a lendülettel, amivel jött!- kiáltotta a kopasz.
-         Azt hiszem, ez már nem opció. – kontrázott egy másik mély hang Rick fejéhez tartva a pisztolyát, mire Kate eldobta a sajátját. A magasabb férfi Beckett mögé lépett és utasításra várt.
-         A főnök hívott, pár óra múlva itt lesz. Zárd be őket az emeleti szobába. – mondta az alacsonyabbik, mire a kopasz noszogatni kezdte a nőt és az írót.

20 perccel később

-  Engedj oda!
-  Mindjárt meglesz! Várj!
-  Ez így nem fog működni.
-  Dehogynem! Figyelj!
-  Látod, mondtam!
- Oké, feladom! Persze most is neked kell, hogy igazad legyen, ugye?! – roskadt le a fal mellé Rick, mikor sokadik próbálkozásra se tudta kinyitni sem az ajtót, sem az ablakot.
- Castle, mi a…- kezdte Beckett, de a férfi közbeszólt.
- Nehogy azt merd kérdezni, mi a bajom! Nagyon jól tudod. Nem kértem, hogy gyere hozzám, azt sem, hogy költözz oda. Csak adni akartam egy rohadt lakáskulcsot. Erre te teljesen kiakadtál. – fakadt ki az író.
- Figyelj, Rick! Én…. – ült le a férfi mellé.
- Mi Kate, te mi? – kérdezte Castle, olyan elkeseredetten nézve a lányt, hogy az megcsókolta.
A férfi dühe azonnal elszállt és lázasan visszacsókolt, majd egy mozdulattal az ölébe emelte a nőt. Innentől a mozdulataik lassabbak lettek. A csókjuk már nem vad volt, hanem lágy és érzéki. A simogatások is gyengédebbek lettek. Rick egyenként gombolta ki a lány blúzának gombjait és simogatta le róla a puha anyagot. Kate behunyta a szemét és élvezte a férfi dédelgetését. Castle lassan végig csókolta a nő nyakát, majd a melleit, csak akkor nézett fel mikor Beckett az arcára tette a kezét és rámosolygott.
-         Szeretkezz velem! – kérte Kate, mire a férfi halkan felnevetett.
-         Örömmel. – felelte és ezután sokáig nem beszélgettek.

Kate Esposito hangjára ébredt. Megdöbbentette, hogy képes volt elaludni, bár Castle eléggé kifárasztotta.  Felállt a földről és elkezdte magára húzgálni a ruháit. Közben a férfit is ébresztgette.
-         Rick! Rick, ébredj!  - szólongatta.
-         Hmmmm, adj még pár percet. Feküdj vissza! – dünnyögte az író.
-         Castle ébredj! – szólt most már határozottabban a nyomozónő. Erre már Rick is kinyitotta a szemét és végre azt is meghallotta, hogy Ryan és Esposito őket keresi.
-         Öltözz fel, addig nem szólok nekik. – mondta Kate. Castle tudta, hogy a nőnek igaza van mégis szíven ütötték a szavak, és nem állta meg, hogy kimondja, amit gondol.
-         Persze, nehogy bárki is megtudja, hogy velem vagy. – szólt, míg a nadrágját gombolta. Aztán felvette az ingjét és kikiáltott az ajtón. – Ryan, Esposito! Itt vagyunk!
Kate nem tudott megszólalni, annyira megdöbbentette, hogy a férfi azt hiszi, szégyelli őt.
-         Csak egyet árulj el – kérte Castle és kinézett az ablakon. – Miért?
-         Félek. – felelte Kate.
-         Tőlem? – kérdezte a férfi megrökönyödötten.
-         Nem, csak az érzéseimtől. – mondta abban a pillanatban, ahogy kinyílt az ajtó.
-         Minden rendben? –kérdezte Ryan.  Kate egy szó nélkül sétált el mellette.
Rick csak némán nézett a távolodó alak után. Teljesen össze volt zavarodva, nem tudott semmit mondani, pedig akart, nagyon is akart.
3. fejezet
Castle azóta a nap óta nem járt az őrsön és Kate se kereste. Az író azt sem tudta mi lett az ügy vége, bár ebben a pillanatban ez érdekelte a legkevésbé. Azon gondolkodott, hogy talán tényleg elsiette azt a kulcs dolgot. Elvégre a nőnek több mint 4 év kellett ahhoz, hogy bevallja, mit érez. Lehet, hogy 3 hónapnál többet kellett volna várnia.
-         Apa! Apa! – szólongatta Alexis.
-         Oh, bocsánat kicsim. – nézett fel Castle.
-         Nagyon elbambultál – mondta Lex, mikor hirtelen megszólalt a csengő. – Kinyitom.
-         Köszönöm – válaszolta a férfi és törölni kezdte az utolsó szavakat a gépén. Ezért csak lassan jutottak el hozzá a szavak az előszobából.
-         A dolgozószobában van. – hallotta Alexis hangját. – Azt hiszem, elmegyek egy kicsit sétálni. Sőt lehet, hogy egy filmre is beugrom.
-         Túl jó vagy hozzánk! – mondta a rég hallott hang.
-         Mi lenne veletek nélkülem? – kérdezte Alexis, aztán becsukódott az ajtó.
-         Drukkolj! – szólt utána Kate és Rick hallotta, ahogy a magassarkúja a padlón kopog. Erre a férfi gyorsan matatni kezdett az asztalon.
-         Szia Rick! – köszönt rá Beckett.
-         Szia! – felelte az író, fel sem nézve. Tudta, hogy amint megpillantja a nőt, ő elveszett.
-         Hiányoztál – mondta a nyomozónő, majd megunva, hogy a férfi nem reagál, kifakadt – Rick! Beszélhetnénk?
-         Persze. – helyeselt az író, de továbbra is a papírjaival szöszmötölt.
-         Oké. Figyelj, megértem, hogy dühös vagy. Tényleg nem kellett volna ekkora problémát csinálnom a kulcsból. Hisz csak egy darab fém. Csak annyira azt jelképez, hogy hozzád tartozom. Ez nem baj, mert boldog vagyok veled, csak aztán eszembe jut mi lesz, ha ez megváltozik. Ha vége lesz, és nekem vissza kell adnom azt a kulcsot. Ezért inkább el se veszem. – hadarta Beckett.
-         Mégis, miért lenne vége? – nézett fel az író megdöbbenve. -  Istenem! Elméletben én vagyok az író, mégis végig se merem gondolni mi játszódhat le a fejedben.
-         Ez bonyolult. – suttogta Kate megbántottan mégis védekezőn.
Castle felállt, megkerülte az íróasztalát és a nőhöz lépett.
-         Velünk minden bonyolult. De én is sajnálom. Túlságosan elsiettem a dolgot. Mostantól majd lassabban haladunk. Rendben? – Kate bólintott, mire a férfi magához ölelte őt. Mintha csak ez kellett volna, hogy mindketten megnyugodjanak. Rick egy idő után felkuncogott.
-         Mi az? – kérdezte Kate.
-         Csak azon gondolkodtam, hogy talán 40 éves korodra megmerem kérni a kezedet. – mondta Castle, mire a nő szélesen elmosolyodott és közel hajolt a férfi arcához.
-         Talán nem kell addig várnod – dünnyögte és megcsókolta az írót.

5 évvel később
A nő a partra néző ajtónál áll. Kis idő múlva kilép a teraszra. A tenger felől enyhe szél fúj, mely kissé belekap a hajába. Egy mélyet sóhajt és közben becsukja a szemét. Felidézi magában az utolsó együtt töltött napot és elmosolyodik. Ekkor valaki hirtelen a háta mögé lép és átöleli.
-         Jamison – suttogja Nikki.
-         Igen én vagyok. És neked örökké én leszek. – feleli a férfi.
-         Mindig.
Rick Castle becsukta az utolsó Nikki Heat könyvet majd lerakta az éjjeliszekrényre. Óvatosan mozgott mivel karjában tartotta pár hónapos kislányát, Johannát. Nem kapcsolta le az éjjeli lámpát, mivel 3 éves fia félt a sötétben, csak lassan felegyenesedett és az ajtóban álló Kate-re nézett.
-         Elaludtak. – suttogta a férfi.
-         Látom. – felelte Kate és átvette a kislányát. – Már megint ebből olvastál Tomnak.
-         Ő kérte. – mondta Rick.
-         Persze – húzta el a száját a nő, de szemében ott bujkált a mosoly amit Rick úgy szeretett. – Javíthatatlan vagy.
-         Igen az vagyok. – húzta magához, ügyelve Johannára. – És te ezért szeretsz.
-         Mindig.

2012. szeptember 18., kedd

Őrjítő éjszaka - 1Castle1



Kate iszonyú fejfájással kezdett ébredezni, de ekkor még nem sejtette, hogy az élete fenekestül felfordult.
Még ki sem nyitotta a szemét, de eszméletlen szagok csapták egy az orrát. A tömény alkohol és a kellemes parfüm iszonyú keveréke.
Kate lassan kezdte kinyitni a szemét, és döbbenten vette észre, hogy egy rózsaszín takaróval van betakarózva. Majd lassan kezdett körbenézni a szobába, de nem volt számára ismerős a hely ezért felült az ágyban hogy jobban szemügyre vehesse a terepet. Ijedten vette észre a földön heverő hófehér ruhát és a nem sokkal mellette heverő szmokingot. Elkeseredettségében bal kezével az arcához nyúlt, de nem várt dologba ütközött, valami igazán megsértette az arcát. Ezért félve, de maga elé helyezte kezét, és megdöbbenve vette észre az ujján lévő hatalmas gyűrűt.
-              Hogy az a…
Kate hirtelen hátravágta magát, de nem kellett neki sok ahhoz, hogy rádöbbenjen, nem valószínű, hogy egyedül van a lakásban. Gyorsan ki akart szállni az ágyból, de ekkor észrevette, hogy egyetlen ruhadarab sincsen rajta, ezért a takarót maga köré csavarta és elindult felfedezni a szoba másik lakóját.
Már szinte minden helyiséget áttekintett kivéve a fürdőszobát. Lassan megközelítette majd mielőtt benyitott volna halk szuszogásra lett figyelmes. Becsukta szemeit egy pillanatra majd benyitott a fürdőbe és ekkor hatalmas meglepetésére Castle a fürdőkádban aludt egy szál törölközőben, ami épp, hogy csak a lényeget takarta  el.
Kate-nek első dolga az volt, hogy megtekintse Rick gyűrűs ujját és hát az ö kezén is felfedezte a gyűrűt.
-              A fenébe!!
Mondta kicsit hangosan Kate, de rögtön is a szájához kapott, mert nem akart felkelteni Rick-et. Gyorsan kiosont a konyhába és kávét akart főzni, de nem tudott mivel minden üres volt.
-              Milyen konyha az, ahol nincsen semmi.
-              Várjunk csak Castle-el vagyok, de nem a lakásán, akkor egy hotelben lehetünk, de mégis hol a fenébe.
Becket szép lassan az ablak felé sétált és elhúzta a függönyt.
Az első felirat amit látott az az volt hogy „Las Vegas”.
-              Hogy a fenébe kerültem ide?
Kate-nek nem volt más választása felvette a telefont és  kért magának és Castlenak két jó nagy adag kávét és egy doboz aszpirint. A kávéjára várt addig keresett magának valami göncöt, ami nem volt más  mint Castle kék ingje, az alsóneműjét azt nem találta meg.
Amíg a kávéra várt a körmeit rágta idegességében, de semmi nem jutott az eszébe, még az sem hogy hogy a fenébe keveredhetett össze Castle-el.
Kate nagy  gondolatfolyamát csörömpölés szakította félbe.
A fejéhez kapott és tudta hogy ez  bizony Castle lesz.
-              Vajon ő emlékszik rá hogy mi történt az éjjel vagy ő is annyit tud mint én?
Beckett türelmetlenül ám de félve várta hogy Castle kibújjon a fürdőből.
A várakozását kopogás szakította félbe.
Odalépett az ajtóhoz és kinyitotta. Megérkezett a várva várt kávé és aszpirin.
Kate épp hogy becsukta az ajtót meg sem tudott fordulni ott állt előtte Castle.
Tekintetük lassan összeért. Majd egyszerre szólaltak meg.
-              Te emlékszel?
-              Te emlékszel?
Mind a ketten elmosolyodtak.
Mind a kettejükben tudatosult hogy az éjjel történtek homályosak, de nyomuk az megmaradt egyenlőre gyűrűk formájában.
-              Tegnapra sem emlékszel?   Tette fel a kérdést Kate.
-              Azt hiszem anya elment pasizni, Alexis meg a barátnőjénél aludt, de ahogy anya elhagyta a lakást onnantól semmi.
-              Ezek szerint mi izé összeházasodtunk?
-              Hát a gyűrű igen csak azt mondja.
-              Most mi lesz?
-              Először is én bekapom az aszpirinemet majd megiszom  kávét.
-              És utána?
-              Azt nem mondtam, hogy lesz valami utána.
-              Marha vicces mondhatom.
-              Nézzük a jó oldalát, te vagy a harmadik feleségem.
-              Hurrá. Nem tudom te hogy tudsz ilyen nyugodt lenni ebben a kényes helyzetben.
-              Ne aggódj, hazaérünk és érvénytelenítjük.
-              De akkor is tudom, hogy hozzád mentem. A fenébe és lehet hogy mi…
-              Mi…
-              Tudod…
-              Mi?
-              Te nem emlékszel rá?
-              Hát szerintem azt nem felejteném el.
Kate lassan kezdett elvörösödni. Majd rögtön terelni kezdte a témát.
-              Ne légy ilyen gyerekes inkább te is kezd el gondolkodni.
-              Másnaposan én nem tudok gondolkodni csak feküdni. Apropó feküdni, én elmentem pihenni.
-              Castle! NE hogy lefeküdjél! Hallod.
-              Már késő.
-              O Castle te hogy a fenébe tudsz ilyen helyzetben aludni?
-              Jobban teszed, ha te is alszol egyet, mert nagyon ramatyul nézel ki.
Kate annyira felháborodott hogy adott egy taslit az ágyon fekvő Castle-nak.
-              ÁU ezt most mért kaptam?
-              Mert mert ilyeneket mondasz.
-              Én csak azt akartam mondani, hogy pihend ki magad, és utána elrendezek mindent.
Kate nagy durcázással, de feladta és lefeküdt Castle-től  a legtávolabbi részre.
Rick-nek nem kellett sok és márt szuszogott is, de valahogy Kate-nek nagyon nehezen ragadtak le a szeme.
Néhány óra alvás után Kate ébredt fel arra, hogy korog a gyomra. Nagy meglepetésére valahogyan Castle mellé keveredett és a bal karján aludt. Gyorsan felkapta a fejét és arrébb mászott mielőtt Castle felkelne.
Castle Beckett hirtelen  mozdulatára felijedt.
-              Castle kérsz reggelit, vagyis ebédet?
-              Hát jó lenne valami.
-              És mit kérsz?
-              Válasz valamit, nekem mindegy.
-              Oké, nem tudod hol lehetnek a ruháim  a fegyverem és a jelvényem.
-              Az meg minek neked?
-              Hogy biztonságban érezzem magam.
-              Mert én nem nyújtok elég biztonságot?
-              Hát így egy szál boxerban és fúl másnaposan nem igazán.
-              Köszi, ezeket a csodás szavakat.
-              Mindig
-              Na akkor nem tudod?
-              Nem nem igazán. Várjunk csak és te nem láttad a kék ingemet? Nagyon nagy szükségem lenne most rá.
Kate magára nézett.
-              Nagyon vicces mondhatom.
-              Mondjuk rajtad szexisebben áll, mint rajtam.
Kate arca kezdett elvörösödni ezért gyorsan megfordult és elindult kaját rendelni.
Rick meg önelégülten mosolygott. Miután Kate elhagyta a szobát Rick felkapta a földön heverő nadrágot és felöltözött.
Kate gyorsan rendelt mindkettőjüknek egy nagy adag rántottát és mellé narancslevet. Majd miután leadta a rendelést leült a székre és ismét az ujján heverő gyűrűt kezdte el nézegetni. Majd hirtelen felindulásból le akarta húzni ám azonban az nem akart lejönni.
Rick pont akkor érkezett a konyhába mikor Kate nagyon próbálkozott.
-              Segítsek?
-              Nem, nem kell megoldom.
Rick megragadott egy mosogatószeres flakont és Kate elé lépett majdan ujjára nyomta a szert.
-           Engedj oda!
-           Mindjárt meglesz! Várj!
-           Ez így nem fog működni.
-           Dehogynem! Figyelj!
-           Látod, mondtam!
-              Köszönöm.    Mondta Kate.
-              Nincs mit.
Ebben a pillanatban tekintetük összeforrt és csak nézték egymást, majd Kate a szokásos eltaszítom magamtól pislogást csinálta, majd félrenézett. Castle-nek ez világos jel volt, hogy Kate ezt nem akarja ezért hátrált egy kicsit és leült a székre.
-              Milyen kaját rendeltél?
-              Rántottát ás narancslevet.
-              U ez tökélete lesz.
-              Van egy ötletem.
-              Hallgatlak Castle.
-              Vedd le az ingemet.
-              T e meg vagy húzatva.
-              Ne magyarázz, nem azért csak vedd le az ingem.
-              Én ugyan nem veszem le.
-              Le akarok menni a portára, hogy infókat gyűjtsek az éjszakáról, de ahhoz nem mehetek le egy szál nadrágban, te meg addig belecsavarod magad a törölközőbe.
Kate kissé ijed fejjel elindult a szoba felé.
-              Ne hogy utánam gyere vagy leskelődj, mert akkor annak nem lesz jó vége.
-              Értettem, nem megyek sehova itt ülök és bámulok magam elé.
Kate gyorsan lekapta magáról az inget és egy törölközőbe csavarta magát.
Rick meg szépen csendben várta, hogy végre megkaphassa az ingét.
Kate kicsit vöröses arccal kilépett a hálóból és átadta Castle-nek az ingét.
-              Ajánlom, hogy szerezz valami használható információt.
  Rick gyorsan felkapta az ingjét és kiviharzott a szobából.
Kate meg türelmetlenül várta, hogy visszatérjen a férje.
-              Remek férjhez mentem és nem s emlékszem rá ráadásul el is fogok válni, ez az én formám. Ügyes vagy Kate apa büszke lenne rád. Te jó ég apa, csak meg ne tudja.
Kate épp magában őrlődött mikor Castle visszatért egy szatyornyi cuccal.
-              Na?
Rick elmosolyodott.
-              Megvannak a cuccaink, lent voltak a portán.
-              A fegyverem is megvan?
-              Igen és a jelvényed is.
Kate kicsit fellélegzett.
-              Megvannak a ruháink is, és beszéltem a portással azt mondta, hogy hajnali kettőkor érkeztünk azzal, hogy össze akarunk házasodni ők meg adtak ruhát, csak a mieinket ott hagytuk.
-              Meg azt is mondtál, hogy lent a kápolnában házasodtunk össze.
-              De ezt ugye lehet érvényteleníteni?
-              Azt hiszem igen, de meg kell találnunk a tanukat.
-              A tanukat?
-              Igen, a szállodában szálltak meg épp csak ők voltak a közelben.
-              Hányas szobában vannak?
-              Azt mondta a portás, hogy már kijelentkeztek, és azt hiszem még azt is mondta, hogy San Franciscóban laknak.
-              Remek, akkor induljunk.
Kate elindult az ajtó felé.
-              KATE!
-              Mi van már megint?
-              Fel kéne öltöznöd.
Kate ismét magára tekintett majd a háló felé ment és közben kissé buta fejet vágott.
Castle meg már Majdnem szakadt nevetéstől.
Amíg Kate felöltözött addig meghozták az ebédet. Rick neki is látott.
 Kate az utolsó ruhadarabot is magára vette és végigsimított a fegyverét és a jelvényét, majd becsukta a szemét.
-              Végre.
Vett egy nagy levegőt majd kiment Castle-hoz.
-              Újra a régi Beckett.
Kate elejtett egy apró mosolyt. Ami megnyugvást jelentett mindkettejüknek,
Leült Castle mellé és megreggelizett.
-              Na, akkor most már mehetünk is.
Leértek a portára és elkérték a házassági anyakönyvi kivonatot, majd megérdeklődték, hogy otthon milyen procedúrával tudnak elválni.
-              Mikor hallgatták a portás információit mindkettejükben egy apró kétely keletkezett, de ezen felülkerekedett a valós érvek sorozata.
-              Azt meg tudná nekünk mondani, hogy hol lakik Mr. és Mrs…
-              Genova?
-              Igen.
-              Sajnálom, csak annyit mondhatok, hogy San Franciscóban.
Kate előkapta a jelvényét.
-              Akkor most már megmondhatja.
-              Igen Mrs. Castle.
-              Maradjunk a Beckett nyomozónál.
-              Értettem azonnal megmondom.
-              Capistrano Beach, Via Espinoza, 12/b lakás-
-              Köszönjük.
A portás csak bólintott.
Kicsit arrébb mentek.
-              Én addig szerzem szállást.
-              Oké.
Castle kicsit arrébb vonult majd nagy szócsatába kezdtet a telefonnal. Pár perccel később visszaért.  Hatalmas mosollyal az arcán.
-              NA, mi az?
-              A Beach Road-on kaptunk egy apartmant.
-              Az miért is jó?
-              A tenger ott lesz tőlünk úgy 5 méterre.
-              Hurrá, de valahogy engem jobban érdekel a válásunk.
Rick arcáról eltűnt a mosoly.
-              De azért még tuti a hely.
Kate megforgatta a szemeit majd elindult a kijárat felé.
Castle néhány másodperc késéssel követte. Elmentek autót bérelni és elindultak San Franciscóba.
Néhány órás autóút után megérkeztek.
Elfoglalták a szállásukat és elindultak a boltba.
Ép egy kis trafikba mentek be. Már épp a sorban álltak, előttük csak egy idős néni volt.
Castle és Kate épp nagy szóváltásba keveredtek.
-              Castle hányszor mondjam még el neked, hogy Genova-ék aláírják a papírokat majd aztán mi is és elküldjük a közjegyzőhöz, aki aztán érvényesíti.
-              Nem, amikor én váltam el akkor nekünk személyesen kellett elmennünk a közjegyzőhöz.
-              Az már régen volt és a portás is megmondta.
Ekkor az üzletbe egy maszkos férfi jött be és Castle-ék mögé állt és előkapott egy fegyvert.
Kate annyira felhúzta magár a vitán, hogy majdhogynem senkinek nézte a fegyverest
-         Kezeket fel!
-         Maga kicsoda?
-         Jone Doe.
-         Hát persze, Jone Doe. Mehet azzal a lendülettel, amivel jött!
Kate megvillantotta a jelvényét és a fegyverét.
-NA?
A férfi reszketni kezdett majd eliszkolt.
A boltban mindenki tapsolni kezdett majd a fiatal eladó háláját kimutatva nem kellett kifizetnie a vásárolt termékeket.
Kiléptek az üzletből.
-              Ez nagyon, de nagyon tuti volt Beckett.
-              Tetszett mi?
-              Aha.
-              NA, akkor kinek van igaza?
-              Neked.
-              Köszönöm.
-              Akkor menjünk Genova-ékhoz.
-              Oké.
Alig tíz perc kocsiút után megérkeztek a ház elé.
Mind a ketten a másikra néztek majd vettek egy nagy levegőt és kuszáltak a kocsiból.
Az udvaron 1-2 elszórt kis játék hevert és egy hatalmas kert volt látható a ház mögött. Az ajtóhoz érve Kate bekopogott.
-              Azonnal jövök.
Majd a hang után az ajtó kinyílt.
-              Á maguk azok.
-              Jó napot asszonyom.
-              Mi csak azért jöttünk, mert alá kellene írniuk egy papírt.
-              Tegnap, vagyis ma aláírtuk.
-              Ez nem az a papír lenne, a válási papírok.
-              Válási???
-              Igen.
-              De maguk annyira szép párt alkotnak és a tegnapi viselkedésük is.
-              Az alkohol volt.
-              Azt nem hiszem, az alkohol nem okoz ilyen fajta érzelem hullámot, amit maguk műveltek ketten. Például maga Mr. Castle ott térdepelt előttünk, hogy legyünk tanújuk.
-              De jöjjenek be és elmesélek mindent, ha akarják.
-              Igen.
-              Nem.
Épp hogy beléptek a lakásba máris egy kisfiú rohant el mellettük azt kiabálva.
-              Vigyázat superman itt repül!
Majd megállt Castle előtt.
-              Jössz játszani?
Castle a hölgyre nézett, aki bólintásával nyugtázta.
-              Persze,
Kate kikerekedett szemekkel nézett a távolodó férfi után.
-              Jöjjön velem Kate, igyunk egy kávét.
Kate-nek nem volt más választása a hölgy után ment.
Miközben törte a kávét a hölgy néha, néha Beckett-re nézett.
-              Szereti magát.
-              Mi?
-              Mr. Castle szereti magát.
-              Ezt meg miből gondolja?
-              Ahogy tegnap magát nézte szó szerint ragyogott. És ne adja nekem az ártatlant, hogy magát nem érdekli szinte maga is úgy nézett rá. Az a szenvedély, ami maguk között volt akkor abban a pillanatban leírhatatlan.
Kate először csillogó szemekkel hallgatta a hölgyet majd visszatért a valóságba.
-              Badarság.
-              Ha maga mondja, én csak azt mondott el, amit tegnap látni véltem.
Közben Kate is megitta a kávéját és Castle után szólt, hogy ideje menni.
-              Jaja az aláírást ne feledjék.
A nő gyorsan aláírta.
-              A férje aláírása is kell.
-              Ne aggódj mindenét én írom alá, ez is menni fog.
Lassan Castle is visszaszáguldott Kate-hez. Arca piros pozsgás volt a sok rohangálástól.
-              Jót játszottál?
-              Ami azt illeti igen.
-              Örülök
Kate előre ment a kocsihoz, Castle meg egy kicsit lemaradt. A hölgy ezt kihasználva odasúgta neki.
-              Szereti magát!
Castle visszanézett.
-              Gondolja?
-              Nem, látom
Rick elmosolyodott majd Kate után sietett.
Az út a házig némán telt mindkettejük a másikra gondolt és arra az éjszakára, amit mind a ketten elfelejtettek.
Nem kellett sok és már meg is érkeztek.
Castle ivott egy kis vizet majd a part felé nézett és odaszólt Kate-nek.
-              Nem akarsz sétálni egyet?
-              Nem köszi, ezt most kihagyom.
Rick szomorúan és egyedül elindult a part mentén sétálni.
Kate meg kiállt a teraszra.
Csak némán nézett a távolodó alak után. Teljesen össze volt zavarodva, nem tudott semmit mondani, pedig akart, nagyon is akart.
Egy órával később visszatért Castle.
-              Alá kéne írnod a papírokat.
Castle némán odalépett és gondolkodás nélkül aláírta azt.
Kate számára ezzel világossá vált, hogy Castle minél előbb túl akar lenni ezen, ezért ő sem tétovázott és aláírta a papírt. Odalépett a faxhoz és elküldte Lanie-nek.
Megragadta a telefont és Lanie-t hívta.
-              Szia kislány.
-              Szia Lanie. Átküldtem egy faxot, el tudnád juttatni a közjegyzőhöz
-              Persze máris. Am, mi az hogy házassági anyakönyvi kivonat, várjunk inkább nem akarom tudni.
-         Túl jó vagy hozzánk!
-         Mi lenne veletek nélkülem?
-              Köszönjük.
-              Nincs mit.
-              Kate letette a telefont.
-              Lanie elintézi.
-              Ez remek. Elmegyek zuhanyozni.
-              Rendben.
Rick a zuhanyzás közben folyton Kate-en rágódott.
Az nem lehet, hogy mindig eltol magától, a hölgy is megmondta. Cselekednem kell. Igen cselekedni fogok. Határozta el magár Rick.
 A nő a partra néző ajtónál áll. Kis idő múlva kilép a teraszra. A tenger felől enyhe szél fúj, mely kissé belekap a hajába. Egy mélyet sóhajt és közben becsukja a szemét. Felidézi magában az utolsó együtt töltött napot és elmosolyodik. Ekkor valaki hirtelen a háta mögé lép és ….megragadta hátulról majd egy laza mozdulattal hanyatt döntötte és megcsókolta.
Kate a mennyországban érezte magát ettől a csóktól, nem volt biztos magában, de ez a csók mindennél többet jelentett számára.
A csók után ajkaik lassan váltak el egymástól majd közben Rick szép lassan emelte vissza Kate-et a saját lábára.
Kate kérdően tekintett Castle-re.
Rick szemeit lesütve szólalt meg.
-              Sajnálom.
-              Ne, ne sajnáld.
Rick Kate szemeit kezdte el fürkészni
Majd a pillanat hevében egymásnak estek és hosszú csókcsata vette kezdetét.
Castle annyira heves volt, hogy Katet a falhoz szorította.
Kate egy pillanatra megállt, majd halkan azt súgta Rick-nek.
-           Félek.
-            Tőlem?
-            Nem, csak az érzéseimtől.
-           Én is félek, de próbáljuk meg és majd, majd az idő eldönti.
Kate-et ez nagyon megnyugtatta. Castle ismét megragadta, majd az ágyra döntötte és hosszú órákon át élvezték egymás társaságát.
Másnap reggel Kate a konyha közepén állt és reszketett.
Mikor Rick felébredt ezt rögtön észrevette és gyorsan mögé lépett, majd maga elé fordította.  Magához ölelte őt. Mintha csak ez kellett volna, hogy mindketten megnyugodjanak.
-           Semmi baj.
-           Akkor most mi, de nem vagyok biztos a dolgunkban…
-           Megpróbáljuk és lesz, ami lesz.
-           A többieknek hogy mondjuk el.
-           Ez még ráér, most csak ketten vagyunk. Te és én meg a tengerpart.
Kate odabújt Castle-hez, aki erős karjával átölelte őt, álltak a konyha közepén és csak a mának éltek, nem számított nekik mi lesz holnap vagy egy hét múlva, a most számított nekik, s ennek minden pillanatát kiélvezték.


Egyetlen egy éjszaka Castle és Kate számára mindent megváltoztatott, az már a múlt rejtélye hogy vajon hogyan is keveredhettek ők Vegasba, és mi vette rá őket, hogy összeházasodjanak, azt már soha nem tudjuk meg.




---Vége---