Az éjszaka csendjét egy telefon zümmögése zavarta meg, majd egy kócos fej emelkedett és egy kéz nyúlt a telefonért.
- Igen?! – szólt bele álmosan.
- Esposito vagyok, hullát találtak a Nemzeti Múzeumba. Ryannel már itt vagyunk.
- Indulok.
Kate megpróbálta lefejteni a derekát, ölelő kart, de az csak még jobban magához húzta. Elmosolyodott a mozdulatra, de bármennyire is szeretett volna férje karjaiban maradni, muszáj volt dolgozni mennie.
- Szívem mennem kell, engedj el!
- Hova mész, még nincs reggel – nyöszörögte a férje.
- Dolgozni, Espo hívott, hogy találtak egy hullát, te is jössz? – kérdezte kíváncsian, bár a választ már tudta.
- Ne siess már, a hulla megvár – ásított egy hatalmasat Rick.
- Ez nem így működik, tudod jól.
- Tudom, később bemegyek majd.
- Rendben. Szeretlek – hajolt közel Kate és egy gyors, de mégis szenvedélyes csókot váltott férjével.
Gyorsan felöltözött, autóba ült és már úton is volt a Múzeum felé. Siettében még kávét sem ivott, de tudta, Castle majd úgyis hoz neki éppúgy mit már évek óta. Három hónapja házasok, és már egy éve együtt vannak, bár környezetük szerint már korábban is összejöhettek volna, mégis egy hatalmas veszekedés kellett, ahhoz hogy egymás karjaiban kössenek ki. Ahogy visszagondolt elmosolyodott, így utólag másképp csinálta volna.
VISSZAEMLÉKEZÉS
Kate a nagy fehér tábla előtt állt, mint már hetek óta oly sokszor most is egyedül. Castle valószínű most is a szőke cicájával van valahol, gondolta miközben arra próbált rájönni mi lehet az összefüggés az áldozat és a szomszéd nagybátyja között. El kellett ismernie az író hülye megjegyzései és elméletei nélkül meg van lőve. A gondolatai újra és újra elkalandoztak az ügyről és szüntelenül csak azon gondolkodott mi baja lehet Castlenek, hogy annyira eltávolodtak egymástól. Egyszer csak nyílt a lift ajtó és ő reménykedve nézett arra. Az jött, akit várt, viszont ismét elmaradt a kávé, ami már szinte rituálévá vált. A nyomozó szíve összefacsarodott egy pillanatra, arra gondolván, hogy azt a szívdöglesztő kisfiúsan szerteszéjjel álló haját más kócolta össze.
- Hogy állunk? – kérdezte Rick.
- Sehogy – csattant fel dühösen.
Állunk? Fortyogott magában Beckett. Mi, az hogy állunk? Mikor eddig még csak a fiúk meg én dolgoztunk az ügyön, mert ő a kis nőcskéjével szórakozott.
- Segítsek?! – kérdezte Castle.
- Nem! – szólt még mindig dühösen Kate.
- Akkor mit csináljak?
- Menj el!
- Azzal segítek?
- Nem.
- Akkor maradok – jelentette ki a férfi.
Kate újra nagyon dühös lett és gondolkodás nélkül ment neki a férfinek.
- Muszáj úgy viselkedned mintha érdekelne az ügy? Úgyis csak a szőke cicáddal vagy állandóan! – a nő hangja egyre hangosabb lett - Elmondanád mi bajod van? Egyik pillanatról a másikra megváltoztál, éreztetve velem hogy valami bajod van de, nem mondod el!
- Mi bajom van? Szerinted mi bajom van? Hogy is mondtad? ˝minden percére emlékszem˝ azt hiszem így hangzott – kelt ki ő is magából.
- Honnan tudsz róla? – sápadt el Kate.
- Tudod Kate, mikor szeretsz valakit nem számítanak a szabályok, képes vagy megszegni őket és képes lennél az életedet is odaadni az illatőért. Én is így tettem volna ott a temetőben mikor a karjaimban tartottalak, meghaltam volna érted, ha azzal megmentelek. Azt hittem túl sokat vártam, hogy elmondjam mit érzek és ott kimondtam, hátha már soha sem láthatlak többé. Mikor meg felébredtél azt mondtad nem emlékszel, aztán egy gyanúsítottnak elárulod, hogy mindenre emlékszel. Becsaptál! Pedig én az életemet kockáztatva nyomozok tovább! – kiabálta ő is egy szuszra meg sem gondolván mi jön ki a száján.
A nyomozó válaszul elkerekedett szemmel nézett rá. Sosem hitte, hogy hallhat ilyet a szájából.
A nő úgy állt ott, mint akit leforráztak. Emésztette a szavakat. Szereti Castlet és lehet, hogy már késő. De akkor eszébe jutott az utolsó mondat. Hogy is volt? ˝Pedig én az életemet kockáztatva nyomozok tovább!˝ És leesett neki mit mondott. Ő még mindig nyomoz, pedig megígérte, hogy nem teszi. Látta, hogy Rick indulni készül, utána futott, megfordította és egy irdatlanul nagy pofont kevert le neki.
- Azt ígérted nem nyomozol! Hazudtál Richard Castle! – kiabált újra és két kézzel kezdte ütni a mellkasát, de ő elkapta a csuklóját.
- Kvittek vagyunk Kate Beckett. Te is hazudtál én is. Hagyd abba a kiabálást, már az egész őrs minket figyel – már nem kiabált, tudta, hogy nagyobb hatást ér el vele, ha normál hangsúlyban beszél.
Kate a földre csúszott és megállíthatatlanul folytak a könnyei. Castle mellé ült, átkarolta és vigasztalni próbálta. Tudta, a fal, amit Kate maga köré húzott, most leomlott, viszont azt is tudta idő kell majd nekik mire mindketten megbocsátanak.
VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE!
Újra elmosolyodott, annyira döcögősen indultak, pedig mind a ketten hibásak voltak a történtek miatt. De ami fontos volt neki, most övé a szeretett férfi, mi több a nevét és a gyűrűjét is viselheti. Ez már rég több volt neki, mint amiről álmodni is, mert.
Húszpercnyi autózás után a Múzeumhoz ért. Kiszállt az autóból és látta Ryan már a biztonsági őröket hallgatta ki. Elnyomva egy ásítást és megfigyelte kollégája úgy néz ki, mint a Múzeum őrei. Elmosolyodott és mikor elment mellette köszönés helyett inkább megjegyezte:
- Úgy festesz, mint egy kezdő múzeumőr.
- Köszönöm! Te is jól nézel ki.
Beljebb sétált, ahol Lane a hulla mellett térdelt. Borzasztó látványt nyújtott, szinte az egész holt test össze volt égve. Az illata olyan volt, mint a rothadt alma és az égett csirke keveréke, de azért látványnak sem volt utolsó dolog.
- Sziasztok! Mink van? – kérdezte.
- Szia, a papírok szerint, amit a fiúk találtak Mark Ramires, két lövés a mellkasba, de nem ebbe halt meg, élve megsütötték. Odabent oda tudom adni a golyókat is – hadarta egy levegővétellel Lane.
- Hello Kate – jelent meg Esposito és Ryan is csaknem egyszerre.
- Az éjféli őrségváltásnál, találták a srácot. Senki nem látott semmit és nem is hallott semmit. Azt hogy mit keresett itt a srác, zárás után szintén senki sem tudja – ismertette a helyzetet Esposito.
- Kösz fiúk, ha minden megvan, mehetnénk az őrsre.
Miután mindent összeszedtek a kapitányság felé vették az irányt. Odabent nagy lendülettel vetették rá magukat a bizonyítékokra, keresve a nyomokat, az indítékot és a gyanúsítottat. Már órák óta dolgoztak, az apróbb részletek kezdtek összeállni, mikor Castle megjelent az ajtóban, kezében két kávéval. Kate elmosolyodott és már szinte érezte a forró kávét végiggördülni a nyelőcsövén.
- Jó reggelt – köszönt mindenkinek, majd Kate kezébe nyomta a kávét és egy forró csókot váltottak.
- Castle! – hallatszott a kapitány irodájából a kiabálás.
- Igen? – teljesen egyszerre szólaltak meg, mindketten hallgattak nevükre.
- Ez egy munkahely! – dünnyögte és visszament az irodájába.
A nyomozónő csak most vette észre a dobozt, amit férje az asztala mellé tett le. Kérdőn nézett rá, de csak egy bátorító mosolyt kapott. Óvatosan felemelte, az ölébe tette, de a doboz abban a pillanatban megmozdult. Kate felnyitotta a dobozt és egy apró golden retriever kutyakölyök nézett rá nagy barna szemekkel. A szőrös kis állatka megmozdult, majd vakarózni kezdett.
- Castle! Honnan szerezted ezt? – lepődött meg, de már tudta nem fog tudni ellenállni.
- Ma vagyunk három hónapja házasok, és gondoltam megleplek egy kutyakölyökkel.
- Szeretlek – tátogta meghatottan a nő.
- Tudom. Én is szeretlek – tátogta vissza, s egy apró csókot váltottak.
Hála Lane rettentő gyors munkájának, még aznap este lezárták az ügyet. A gyanúsítottjuk bevallotta a gyilkosságot. Az ok pusztán annyi volt, hogy az egyik biztonsági őr nem kapott fizetésemelést.
- Mehetünk Kate? – kérdezte feleségét az író.
- Menj csak, még meg kell írnom a papírmunkát.
- Az ráér holnap is, gyere – megfogta Kate kezét és maga után húzva hazamentek ezzel másnapra halasztva a papírmunkát.
Míg a nyomozónő lezuhanyozott Rick vacsorát készített hármójuknak. Martha aznap este nem evett otthon, épp egy újabb gyanútlan áldozatot próbált becserkészni. Kate élvezte, ahogy a meleg vízcseppek végiggördültek fáradt testén. Különösebben nem volt nehéz az ügy, mégis teljesen kifáradt. Hiába, tudta, hogy ezek után már csak fáradtabb lesz, és legalább 15 évig nem fogja kipihenni magát. Úgy volt, hogy azon az estén az anyósa is otthon vacsorázik, de aztán váratlan randevúja lett, így a nagy bejelentést később teszi meg. Mire kisétált a fürdőből már a vacsora is elkészült. Megvacsoráztak, elköszöntek Alexistől és egymás karjaiban érte őket álomország. Másnap reggel Kate egyedül ment dolgozni, a papírmunkához nem kell a férje, csak a figyelmét vonná el, inkább ő is otthon maradt következő könyvét írni, bár felettébb nehéz volt őt lerázni azok után, hogy Kate a reggeli kávéját a WC kagylóban látta viszonyt. Szíve szerint azonnal a korházba futott volna szerelmével, de a nő meggyőzte.
Kate Castle már majdnem a jelentés végénél járt, az idő már egy körül volt, mikor a lift ajtó nyílt és meglepetésére Rick exe Gina jelent meg, egy borítékot tartva a kezében.
- Hello Kate – szólalt meg mézes mázas hangon és a borítékot a nőnek nyújtotta, majd folytatta – Jobb, ha megnézed.
Ő elvette a borítékot, felnyitotta és még a lélegzete is elakadt. A borítékban képek voltak, méghozzá Rickről és egy másik nőről, meghitt pillanatban készült a kép.
- Nem tehette! – szólalt meg Kate szinte suttogva.
- Ugyan miért ne tette volna meg? – próbálta meggyőzni őt Gina.
- Mert… mert ő nem ilyen.
- Honnan tudod?
- Azt hittem, hogy ismerem!
- Talán tévedtél – jelentette ki a szőke diadalittas hangon, de győzelme nem tartott soká, jó nyomozó lévén Kate észrevette, hogy a kép róluk készült, hisz a ruháját felismerte, és csak egy ócska montázs volt egy másik nő arcával.
- Az nem lehet! Ugyanis drága Gina ez az én ruhám és ez a kép két hete készült mikor vacsorázni mentünk.
- Tönkretetted az életem te ostoba liba – kezdett el kiabálni az, ex és Katere támadt. A két nő dulakodásba kezdett és miközben Kate kezében egy maroknyi szőke hajszál maradt, megfenyegette őt, hogy ha még egyszer megpróbál valami olyasmit, amivel árthat nekik lecsukatja.
Van, amikor nem számítanak a szavak. Csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember – gondolta ki Rick és gondolata már szavakká is alakult a képernyőn mikor hallotta felesége lépteit a dolgozószobája felé tartani.
- Szia életem – hajolt le a férfihez és csókolta meg ő pedig az ölébe húzta.
- Rick – húzta az orrát Kate – büdös a parfümöd – felpattant és már a fürdőben is volt. Utálta a rosszulléteket. Kisétált a fürdőből, de addigra a férje már az egész családot odacsődítette a fürdő elé.
- Kate jól vagy? – kérdezte Alexis, Martha szemében, pedig a gyanú jelei csillogtak.
- Hát tulajdonképpen jól, viszont lassan már többen leszünk.
- Hogyan? – Rick nem értette.
- Kis tesóm lesz! – kiáltott fel örömében Alexis és abban a pillanatban a férfinak is leesett és boldogan ölelte magához feleségét.
Richard Castle-vel madarat lehetett fogatni és az elkövetkező időben mindent, amit csak a boltokban látott megvette következő csemetéjének. A kicsi nemét nem nézették meg, úgyhogy semleges cuccokat vettek. A napok teltek, hetekké majd hónapokká alakult.
- Olyan vagyok, mint egy pingvin – szólalt meg Kate a tükör előtt állva.
Épp Esposito és Lane házavató kerti partijára igyekeztek, de mivel már a terhesség végén járt, a mozgás is és minden más is nehezen ment már neki. Persze férje, Alexis és Martha igyekeztek mindenben segíteni, amiben tudtak, de édes terhét, amitől alig várta, hogy megszabaduljon senki nem tudta átvállalni. Rick odasétált felesége mellé, finoman megölelte, már amennyire a nagy pocak engedte, kezét a nő hasára csúsztatta és egy finom csókot lehelt ajkaira, éreztetvén vele, neki még mindig ő a legszexisebb nő a világon.
- Viszont egy nagyon szép és nagyon szexi pingvin, aki az én gyerekemet várja, és nagyon szeretem.
- És én is szeretlek Kate – lépett a szobába Alexis is.
- Ki nem állhatom a pingvineket! – dacoskodott Kate, de a következő mondatát már el is harapta, mikor meleg folyadékot érzett végigfolyni a lábán, lenézett majd rémülten szólt férjének, aki épp Alexissel vitatkozott arról, hogy miért nem fázik a pingvinek talpa.
- Rick, elfojt a vizem – suttogta Kate.
- Nem baj kicsim, hozom a felmosót – majd az ajtó felé indult, de abban a pillanatban megállt és felfogta Kate milyen vízre gondolt – Micsoda? Ez biztos?
- Nem hülyeségből találtam ki, mozogj már és hozd a kocsit. A lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg! – szidta a nyomozónő Ricket.
Szinte csak úgy száguldottak a korházba, még Kate szirénáját is felhasználták. Azonban mire odaértek, Katenek már fájásai voltak. Míg Kate és Rick azt várták, hogy a doki kijelentse, indulhat a szülés, addig Alexis izguló testvér révén körbetelefonált mindenkit, hogy bizony a kicsi már úton van. Így a kerti parti napolva lett és inkább mindenki a korházba vette az irányt.
- Büszke vagyok rád édesem – csókolta meg a férfi Kate gyöngyöző homlokát két fájás között.
- Büszke is lehetsz, a francba miattad vagyok itt, au.
- Hogy vagyunk anyuka, hogy vagyunk? - tette fel a kérdést az orvos ahogy belépett az ajtón és már vizsgálni is kezdte Katet.
- Költői kérdés volt ugye? Aaaa!
- Jól van Kate kezdhet nyomni.
Onnantól kezdve csak nyomott és lélegzett, minden erejével azon volt, hogy segítsen gyermekének világra jönni. Kate érezte a vállak kicsúszását, majd egy erőteljes sírás töltötte be a szobát. A maszatos babát az ifjú anyuka hasára fektették egy pillanatra, majd el is vitték megnyugtatva a szülőket, hogy csak megvizsgálják a kicsit és már viszik is vissza az anyukájához. Míg a nővérek átköltöztették Katet egy saját szobába és segítetek neki tiszta hálóinget venni, addig a büszke apuka a váróterembe igyekezett tájékoztatni az ott váró embereket. Megállt az ajtóban, Alexis kérdőn felpattant.
- Na? – szólalt meg.
- Csodálatosan szép kishúgod van – mondta elérzékenyülve és megölelte nagyobbik lányát.
- Kishúgom lett – ujjongott a lány.
Mindenki gratulált az írónak, majd Kate szobája felé vették az irányt.
- Szerbusz kedvesem, hogy érzed magad? – kérdezte Martha és egy puszit adott menyének.
- Fáradtan, de boldog vagyok – mosolyodott el erőtlenül.
- Úgy nézel ki, mint akit kimostak – szólalt meg Ryan, de abban a pillanatban meg is bánta ugyanis Espositotól egy hatalmas taslit kapott és egy rosszalló pillantást.
Sorban mindenki gratulált egy-egy puszi és ölelés kísérletében, aztán az ajtó is nyílt és a nővér lépett be a szobába a már megfürdetett és felöltöztetett babával.
- Majd visszajövök érte – szólalt a nővér csendesen és kisétált a szobából.
- Mi a neve? – mindenki egyszerre.
- Johanna Mary Castle – suttogta Kate és egy gyöngéd puszit adott kislánya homlokára. Rick megsimogatta a pici babafejet és ő is csak suttogva, mintha attól félnének ha hangosan is kimondják, elszáll a pillanat, megjegyezte:
- Tökéletes, akárcsak az anyukája – majd egy csókot nyomott Kate ajkaira.
Alexis leült a nő ágyára és meghatódva nézte kistestvérét. Végre neki is van egy tesója, és van egy nő az az életében, persze a nagyanyján kívül, akit jobban becsült a saját anyjánál is.
A többiek csak nézték a kis családot és boldogok voltak attól, hogy ők is boldogok. Boldogok attól, hogy annyi nehéz és keserves év után ők mégis boldog családként élik az életüket immáron egy személlyel többen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése