Egy hulla, egy könyv, két történet - floramarta

Egy hulla, egy könyv, két történet

Vajon lesz-e happy end?

- Na, végre itt van - gondolta Nikki. Már negyed órája várt rá. Amikor belépett, Nikki szíve megdobbant. Általában ilyen hatással van az emberre Jameson Rook. De Nikkinél nem ez játszott közre. Azóta vonzódott a férfihoz, mióta megjelent az őrsön. Nem sokkal utána egy őrületes, forró éjszakát töltöttek együtt. Eleinte magának sem vallotta be, hogy bejön neki Rook. Kotnyelesnek és elviselhetetlennek titulálta, így próbálta eltaszítani magától. Szerencsére sikertelenül. Mikor Rook randira hívta, habozott egy kicsit. Szerinte nem fér bele egy kapcsolat az életébe. Aztán mégis elfogadta, mert kíváncsi volt a férfira. És nem bánta meg a döntését.

- Helló. Bocsi a késésért, borzalmas dugó volt az Ötödik sugárúton.

- Nem gond. Végül is csak negyed órát vártam - válaszolt Nikki. - A lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg – korholta a nyomozónő. – Amúgy hogy vagy?

- Köszönöm kérdésedet, jól. És te?

- Ne is kérdezd, borzasztó hetem volt. Kissé kifáradtam és örülök, hogy holnap már péntek van. Utálom a papírmunkát. Sokkal jobban szeretek terepen dolgozni. Te mit csináltál a héten. Nem sokat láttunk a kapitányságon.

- Egy új cikken dolgozom, így kicsit el vagyok havazva. Akkor nem sok mindenről maradtam le.

- Tulajdonképpen nem. Bár néha jól esett volna a jelenléted, így nem lett volna olyan monoton a munka – csúszott ki a Nikki száján, de rögtön meg is bánta. Egy picit el is pirosodott.

- Tényleg? – kérdezte Rook, széles vigyorral. Kifejezetten élvezte a helyzetet.

…

- Richard, Drágám! Telefon!

- Köszi Anya, megyek. – Utálta, ha írás közben zavarták. Ilyenkor amúgy is rohant az idő, de ha megszakították, rögtön elfelejtett mindent. Emiatt kissé bosszús volt. Ez azonban menten elmúlt, amikor meglátta, ki a hívó.

- Castle… Rendben, indulok.

- Ki volt az?

- Beckett.

- Áh, újabb hulla? – kérdezte Martha.

- Igen, úgyhogy rohanok. Oh, szia Alexis. Később beszélünk. Vigyázz a Nagyira. Puszi.

- Ooké, szia Apa – válaszolt meghökkenve Alexis.

Mikor megérkezett a helyszínre, Beckett már ott várta.

- Helló Castle.

- Helló. Mit tudunk az áldozatról? – vágott a dolgok közepébe Castle.

- Egyelőre annyit, hogy valószínűleg jól átsütve szerette a húst – válaszolt Beckett.

- Ezt hogy érted?

- Csak utánad – és egy kézmozdulattal utat engedett az írónak.

A helyszín egy pékség volt, és a halottkémek a sütő körül ténykedtek. Mikor közelebb ment, akkor látta meg. Az illata olyan volt, mint a rothadt alma és az égett csirke keveréke, de azért látványnak sem volt utolsó a dolog.

- Ez meg mi? – kérdezte Castle.

- Úgy tűnik a gyilkosunknak kedve támadt egy kis éjjeli sütögetéshez. Lanie, tudunk már valamit?

- A személyazonosságáról még semmit. Annyira megégett, hogy ujjlenyomatról nem is álmodtam. Esetleg a fogai alapján, ahhoz viszont be kell vinnem a laborba. Még nem tudjuk, hogy amikor a sütőbe betették, már halott volt-e.

- Beckett, nézd!

- Mit találtál? – fordult oda Beckett. A szőrös kis állatka megmozdult, majd vakarózni kezdett.

- Castle! Honnan szerezted ezt? – hőkölt hátra Beckett.

- Ott találtam egy kosárban. Soha életemben nem láttam még ilyen állatot. Mi ez? Egy mókus vagy egy egér? Esetleg a kettő keveréke? – találgatott Castle.

- Dehogyis, hisz ez egy kis pele. Pontosabban nagy pele. Mert magának a fajnak ez a neve. A pelefélék csoportjába tartozik, ő a legnagyobb méretű közülük. – válaszolt a kérdésre Ryan.

Mindenki értelmetlen fejet vágott. Hogy tud Ryan ilyeneket?

- Jenny egy időben oda volt ezért az állatért és rengeteget mesélt róla. Ne nézzetek így rám!

- Haver, ez elég furcsa volt – veregette meg Ryan hátát Esposito.

- Oké, akkor most már tudjuk mi ez. A kérdés már csak az, hogy hogyan került egy pékségbe? – törte a fejét Beckett.

- Lehet, hogy az áldozaté. Vagy a tulajdonos házi kedvence. A kis házőrzője – poénkodott Castle.

- Remélem a nyomozás során kiderül. Most menjünk haza, mert fárasztó hetünk volt.

- Benne vagyok. Valaki előtte nem jön el velem egy körre? – kérdezte a többiek felé fordulva Castle.

A nyomozó válaszul elkerekedett szemmel nézett rá. Sosem hitte, hogy hallhat ilyet a szájából.

- Mármint nem úgy értettem. Egy sörre gondoltam, de hagyjuk. Túl fáradtak vagyunk már mindannyian. A legjobb lesz, ha tényleg hazamegyünk. Holnap találkozunk. Jó éjt!

- Rendben. Neked is jó éjt – válaszolt Beckett és kilépett a pékségből. Azzal a lendülettel leintett egy taxit és hazament.

Mikor Castle hazaért, már mindenki aludt. De őt csak nem hagyta nyugodni a legújabb Nikki Heat könyv félbehagyott fejezete. Mivel nem volt fáradt, leült az asztalához és elkezdett írni.

- Öhm – köszörülte meg torkát Nikki – igen. De evezzünk át más vizekre.

- Rendben. Szereted a pingvineket?

- Ez most hogy jön ide? – értetlenkedett a nyomozónő.

- Áteveztünk más vizekre. És kíváncsi vagyok, hogy állsz a pingvinekkel.

- Ki nem állhatom a pingvineket! Ez mondjuk kicsit erős, de olyan idiótán néznek ki a szmokingjukban. Mint a pincérek, nem?

- Én pont a szmokingjuk miatt bírom őket annyira. Szerintem jó fejek.

- Akkor ez a kapcsolat nem fog működni – ütötte el a dolgot egy viccel Nikki.

- Tölthetek még egy kis bort? – kérdezte a pincér és Nikkinek rögtön eszébe jutottak a pingvinek.

- Igen, kérünk még – válaszolta Rook.

Ám a pincér valószínűleg még kezdő volt, és amikor letette Nikki elé a poharát, egy gyors mozdulattal felborította és a pohár tartalma Nikki ruhájára borult.

- Jaj, elnézést, hölgyem, azonnal hozok valami ruhát, amivel feltörölheti – mondta riadtan a pincér, és elrohant.

- Segítsek?!

- Nem!

- Akkor mit csináljak?

- Menj el!

- Azzal segítek?

- Nem. 

- Akkor maradok.

- Kár volt bevállalnom ezt az estét. Egy ilyen hét után miből gondoltam, hogy jól fog sikerülni – dohogott magában Nikki.

- A legjobb lesz, ha hazakísérlek – ajánlotta fel Rook. Közben a pincér hozott egy szalvétát és Nikki elkezdte felitatni a ruháján a bort. Rook közben jelezte, hogy fizetne.

Mikor már a taxiban ültek, Nikki azon gondolkodott, hogy nem kellett volna annyira letromfolni Rookot. Hisz ő csak segíteni akart.

- Akarod, hogy segítsek valamiben?

- Mondjuk, kifizetheted a ruhatisztító számláját.

- Nem úgy értettem.

Ebben a pillanatban megérkeztek Nikki lakásához. Nikkiben elég bor volt ahhoz, hogy jól érezze magát és egy kicsit eltompítsa az agyát.

- Feljössz? – tette fel a kérdést, de utána egy kicsit meg is bánta. Nem akart könnyűvérűnek tűnni. Aztán eszébe jutott, hogy egyszer már megtörtént. Azóta is sokat gondolt arra az éjszakára.

- Nagyon szívesen – mosolyodott el Rook és kifizette a taxit.

Mikor felértek, Nikki úgy érezte, szüksége van még egy kis löketre az estéhez. Így elővette a szekrényből az ír whiskeyjét.

- Kérsz? – kínálta Rookot, miközben poharakat vett elő.

- Természetesen. Ha egy gyönyörű nő itallal kínál, el kell fogadnod.

Miközben whiskeyztek, egymást nézték. Van, amikor nem számítanak a szavak. Csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember. - gondolta Nikki és ezen felbuzdulva felállt. Rook is így tett, Nikki odalépett hozzá és szenvedélytől fűtve megcsókolta. Az írót kissé váratlanul érintette a dolog, de visszacsókolta a nyomozónőt. Azon találták magukat, hogy már az ágyon csókolóznak.

- Vedd le a ruháidat! – adta ki az utasítást Nikki és ezzel a lendülettel ő is elkezdte levenni borfoltos ruháját.

- Biztos ezt szeretnéd? – kérdezte Rook.

- Miért te nem?

- De, csak előtte még el szeretnék mondani valamit.

- Rook, ez most nem a szavak helye.

- Én szeretném, ha ezt tudnád.

- Majd később, jó.

- Nikki, én…

- Mondom, hogy később. Miért nem engedelmeskedsz a hatóságnak?

- Szeretlek. – Ez az. Végre kimondta, amit már régóta emésztett magában. Nikki arcán látszott a megdöbbenés. Aztán mosolygásba csapott át, és ki tudja mitől, az alkoholtól vagy az érzelmektől, de ezt válaszolta.

- Én is szeretlek.

- Hál istennek. Én már azt hitem, hogy elküldesz. Tudom, szerinted most nem fér bele egy kapcsolat az életedbe, de azért megpróbálhatnánk. Nem gondolod…

A mondatot már nem tudta befejezni, mivel Nikki olyan erővel és szenvedéllyel csókolta, hogy elfelejtette, mit akart mondani. Csak átadta magát az érzésnek és hagyta, hogy történjen, aminek történnie kellett.

…

Castle annyira belefeledkezett az írásba, hogy észre sem vette a reggel közeledtét. Hirtelen beszédfoszlányok ütötték meg a fülét:

- Nem tehette! – mondta Alexis sírásba forduló hangon.

- Ugyan miért ne tette volna meg? – kérdezte Martha.

- Mert...mert ő nem ilyen. – kétség sem fért hozzá, Alexis már sírt.

- Honnan tudod? – Martha sajnálta az unokáját. Már megint csalódnia kellet egy fiúban.

- Azt hittem, hogy ismerem! – fakadt ki Alexis újból.

- Talán tévedtél. – mondta békítően Martha.

Castle eközben kiment a nappaliba, ahol a lánya és az anyja épp akkor viharzott le a lépcsőn.

- Az nem lehet! – mondta Alexis. – Nem lehet, hogy ilyet tegyen velem. Hiszen én szeretem.

- Mi történt? – értetlenkedett Castle.

- Alexis ma reggel felment a Facebookra, megnézte Eric adatlapját és látott egy képet, amin Eric épp egy másik lányt csókol. A kép alá meg valami olyasmi volt írva, hogy ’jó volt a tegnap este, mikor ismételjük meg?’

- Ó, kicsim… - Castle védelmezően átfogta Alexist, aki erre hozzábújt és úgy sírt. Castle nem tudott semmi okosat mondani, inkább simogatta lánya hátát, és hagyta, hadd sírja ki magát.

Hirtelen megcsörrent a telefon. Castle agyán átfutott a gondolat, hogy fel kéne venni. Ám érezte, hogy a lányának most nagyobb szüksége van rá.

- Apa, nyugodtan vedd fel. Én már… - szipogott Alexis – jobban vagyok. Majd elrendezem a dolgot és kitalálok valamit. Biztos Beckett az, van valami újabb fejlemény.

- Biztos? Mert Beckett várhat.

- Persze, hogy biztos. Menj csak.

- Rendben – a telefonért nyúlt és beleszólt. – Á, Beckett! Ma is korán kezded a munkát… Rendben, megyek – és letette a telefont. – Beckett volt, Lanie talált valamit. Most megyek. – Az anyjához fordult, és a fülébe súgta. – Ne hagyd, hogy valami butaságot csináljon. Vigyázz rá. – Aztán Alexishez fordult. – Ha hazajöttem, számolj be, hogy mire jutottál. Szeretlek. Sziasztok.

Azzal elviharzott.

Mikor beért a kapitányságra, Beckett már várta. Castle hozta a szokásos kávét és azt nyújtotta a nyomozónőnek.

- Köszönöm

- Szívesen.

- Úgy festesz, mint egy kezdő múzeumőr. Mit csináltál te az éjszaka?

- Köszönöm! Te is jól nézel ki. A legújabb Nikki Heat regényen dolgoztam. Észre sem vettem, hogy kivilágosodott. Lanie mit talált?

- Nem tudta azonosítani a holttestet. Viszont hátul a nyakán talált tűnyomokat.

- Akkor megmérgezték, nem?

- Ezt már nem tudtuk kideríteni, mivel megjelent a CIA és elvitte a hullát. Azt mondták, hogy ez innentől az ő ügyük, és a rendőrségnek semmi beleszólása nincs.

- Rendben, akkor mi a következő lépés?

- Castle, nincs következő lépés. Gates rám parancsolt, hogy hagyjam az ügyet, különben felfüggeszt, vagy ami még rosszabb, kirúg. Tudod, nem ez lenne az első stiklim, és Gates nem Montgomery.

- Akkor ennyi? Nincs ügyünk? – értetlenkedett Castle.

- Attól tartok, hogy nincs. Ha gondolod, menj haza.

- Rendben, Alexist úgyis meg kell vigasztalnom.

- Miért, mi történt vele?

- A Facebookon látott egy képet, amin Eric épp egy másik lányt csókol.

- Szegény Alexis, akkor most eléggé maga alatt lehet.

- Ne is mondd. Úgy sírt szegény, nem lehetett megvigasztalni se. Ha téged csalnának meg, te mit tennél?

- Felkeresném a fiút és lelőném – válaszolta Beckett fapofával és Castle csak reménykedni mert, hogy nem gondolta komolyan.

- Hú, akkor ezt megjegyzem a jövőre való tekintettel – viccelődött Castle.

Beckett bosszúsan nézett a férfira.

- Most komolyan. Veled is biztosan megtörtént. Vagy nem?

- Nem. De ha meg is történt volna, biztos nem mondanám el neked. Alexist puszilom, és üzenem neki, hogy kitartás!

- Rendben. Szia.

Mikor Castle hazaért, Alexis búsan üldögélt a kanapén. Látszott rajta, hogy ki van sírva a szeme. Martha éppen teát készített.

- Szia Kicsim. Hogy vagy?

- Felhívott. Azt mondta, nagyon sajnálja. Túl sokat ivott. És hogy nem jelentett neki semmit. Kérdeztem, hogy lefeküdt-e vele. Azt mondta nem emlékszik. Én viszont nem tudok hinni neki. Mi van akkor, ha mindenre emlékszik, csak nem akarja bevallani? Én így már nem tudok neki hinni. Így azt mondtam neki, hogy vége. Szerinted jól tettem?

- Bizalom nélkül nincs kapcsolat. Hogy tudnál együtt lenni valakivel, akiben nem tudsz bízni? Egyfolytában azon agyalnál, hogy nem éppen ebben a pillanatban csal meg. Végül teljesen felőrülne téged, és engem is. Mert nem bírnám nézni, ahogy szenvedsz. Szerintem jól cselekedtél.

- Én is pontosan ezt mondtam neki – szólt közbe Martha. – Egy fiú sem ér meg annyit, hogy búslakodjunk miatta. Majd jön egy másik, nem kell aggódni.

- Igazán, Apu? Örülök, hogy te is így gondolod. Mi van az üggyel?

- Semmi. A CIA közbelépett és elvitte a hullát. A rendőrséget meg letiltotta az ügyről – mondta bosszúsan Castle.

- És akkor most mit csináltok? Beckett biztos nem hagyja annyiban a dolgot.

- Sajnos kénytelen. Gates megtiltotta neki, és ha mégis nyomozna, felfüggesztené. Amúgy puszil téged és üzeni, hogy kitartás!

- Milyen kedves. Én is puszilom őt.

- Rendben, megmondom neki. Most viszont dolgoznom kéne egy kicsit. Még be kéne fejeznem a fejezetet.

- Rendben Apu, jó munkát.

- Köszi Kicsim.

Miközben várta, hogy bekapcsoljon a gép, írt egy rövid sms-t Beckettnek, amiben ez állt: Alexis szakított a fiúval. Ő azt mondja, részeg volt és nem jelentett semmit. Alexis nem tud benne megbízni. Gondoltam megírom. Szép napot!

Mikor Nikki felébredt, érezte, hogy fáj a feje. Ekkor valami megmozdult mellette. És megrohanták az emlékek. Az étterem, a pincér és a kiöntött bor, Rook segítőkészsége, a whiskey, Rook csókjai, Rook teste, ahogy az ő testével szinte egybeforr. A férfi vallomása, az ő vallomása. Úristen, mit művelt. Nem ihatott ennyit, hogy ilyet mondjon. Ekkor nyögött egy kicsit.

- Ébren vagy? – hallotta a suttogó hangot.

- Igen. Te mióta vagy fenn?

- Nem olyan rég. Miközben aludtál figyeltelek. Édesen alszol. És az estén gondolkoztam. Én tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam.

- Hány óra? – kérdezte Nikki miközben elnyomott egy ásítást.

- Fél hét múlt.

- Ideje lesz felkelni.

- Várj még egy picit. Hallottad, amit az előbb mondtam?

- Melyik részét? Hogy édesen alszom vagy hogy komolyan gondoltad, amit tegnap mondtál?

- Az utóbbit. Akkor hallottad. És mit szólsz hozzá? Adnál nekem egy esélyt?

- Rook, nem tudom. Egy részemnek nagyon is ínyére való a dolog. Bizonyosan ez a szívem. Az eszem viszont azt mondja, hogy ebből nem sülhet ki jó dolog. Nem tudom, melyikre hallgassak.

- Nem kell mindig az észre hallgatni. Hallgass a szívedre. Ha mindig az eszedre hallgatsz, olyan lehetőségeket mulasztasz el az életedben, amit majd idős korodban bánni fogsz. Kérlek, adj egy esélyt nekem. Kettőnknek. És ha nem működik a dolog, akkor véget vetünk neki. Az is lehet, hogy működni fog. Rendben?

- Rendben. Adok neked egy esélyt, Jameson Rook. De ha összetöröd a szívemet, esküszöm, hogy lelőlek.

- Rendben – vigyorodott el Rook, és megcsókolta a szeretett nőt.

- Na, kérsz reggelit?

- Igen. De ragaszkodom hozzá, hogy én készítsem el.

- Azt hiszem, jól megleszünk mi ketten – mondta Nikki és rámosolygott a férfire.

Mindketten úgy érezték, hogy valami új kezdődött most. Nem bánták. Hiszen mindketten boldogok voltak, élvezték a másik társaságát.

- Egy kikötésem azért lenne – mondta Nikki. – Raley és Ochoa ne tudjon róla. Legalábbis egyelőre. Nem akarom, hogy én legyek a fő beszédtéma. Pontosabban mi – mosolyodott el a nyomozónő.

- Benne vagyok. Ráérünk később is elmondani nekik. Ha már biztosabb a dolog.

A férfi felkelt, hogy elkészítse a reggelit. Örült, hogy megmutathatja a főzéstudományát. Úgy érezte, végre mindene megvan. Biztos anyagi háttér, a szeretett nő és ez jó is volt így. Nikki mosolyogva követte a férfit a konyhába. Örült, hogy minden jól alakult. Nem tudta, de neki is ugyanaz járt a fejében, mint az írónak. Most az egyszer nem gondolt a jövőre, csak élvezte a jelent.